|
Őszi jégtörés Budán a Mezzofortéval, avagy milyen az, amikor csak a dobverő fénye világít a sötétben, hogy másnapra kiderüljön, hogy mekkora élmény, amikor élőben szól a „rádióból” a szving és a latin…
Jazzy Fesztivál 2011. szeptember 30.-október1.
(Mezzoforte, Garami Funky Staff, Group N’ Swing, Matt Bianco)
Jazzy Fesztivál a Millenárison!
Igen, Hölgyeim és Uraim!
Mi más?
Néhány év múlva ez éppen olyan természetes lesz, mint ahogyan a levelek ősszel lassan hullani kezdenek, és a búcsúzó vénasszonyok nyarától zenével köszönnek el mindazok, akiket a jazz és a funk hevít.
 Garami Funky Staff. Veres Mónikával…
És lassan megindul felfelé az adrenalin. Mintha csak arra várt volna idáig, hogy az első nagyon húzós futamokkal párhuzamosan érezni lehessen azt a csodát, amelyet az élő zene jelent, zseniális zenészeink tolmácsolásában.A hetvenes és a nyolcvanas évek járnak táncot a színpadon, megidézve a diszkógömbös világot, amely így a XXI. században is beindít mindent, ami ahhoz kell, hogy az ember jól érezze magát.
Igaz, az este ekkor még fiatal, de a vadonatúj Say You Remember, vagy a szinte aktuálisan ide íródott Péntek éjszaka már előrevetíti, hogy nem akármilyen élménynek nézünk elébe. Garami Gábor, Temesi Berci, Nagy Laci Gitano, Mirko, Koós Hutás Áron, Herold Peti, és a csodás Veres Mónika.
Utána pedig Express Way, hogy in medias res csapjunk a húrok közé. És a kilencvenes éveket idéző hangzással a színpadon az izlandi vidámság, alul gépsávokkal, atomóra pontossággal, és szemlátomást az első másodperctől együtt a közönséggel.
A szaxofon (Oskar Gudjonsson) is beszáll a második daltól, hogy a trombitával (Sebastian Studnitzky) karöltve élvezze életét egy olyan világban, ahol az északi láz körbejárva a földet most éppen minket hevít, itt Budapesten, a 90.9 Jazzy otthonában.
A High Season, E.G. Blues, High Life, olyan refrénekkel, hogy a Föld összes ötletelője is bajban lenne, ha ezt az intelligenciát elő kellene állítania, és akkor még nem beszéltünk a könnyed szólókról, mintha csak megjelenne valamilyen varázsló, aki rámutat arra a hangszeresre, aki következik, és aki természetesen nem okoz csalódást.
A Prime Timehoz érkezve jön a fantasztikus funk, amiből a végére olyan szóló kerekedik Gulli Briem jóvoltából, amelyet még a legvadabb rockdobosok is megirigyelhetnének, igaz, szvingből indulva az ember nehezen és ritkán érkezik az említett világba, de a sötétben világító verőkkel ez szinte természetes.
 Lépésről-lépésre jutunk el a katarzisig, amelyet természetesen mi más is jelentene, mint a Four Corners, vagy az Icebreaker, hogy azután a feltegyük az i-re a pontot a Surprise Surprise-al és a Garden Partyval, majd az immáron közelre merészkedő és táncoló közönségnek egy fantasztikus egyveleggel, tánccal tapssal, ska-zenészekre jellemző ugrálással, és tökéletesen egybeolvasztott stíluskavalkáddal. És élményekkel tele.
Boldogan, és kellemesen, hiszen a nyár sem köszönt még el teljesen, mintha csak bele akart volna hallgatni a 90.9 Jazzy ajándékába, amely mostantól fogva a közönség reményei szerint éppen olyan rendszeres lesz, mint a Mezzoforte funkja, vagy éppen Veres Mónika varázstánca.
Hogy ezt még lehet fokozni?
Először senki sem gondolná. Talán csak azok a kedves közönségnek készülődők, akik mindkét napra megváltották a belépőt, hogy jelenlétükkel természetes telt házat varázsoljanak, és személyesen győződjenek meg arról, hogy szvinget itthon a legjobban a Group N’ Swing zenekar játszik. Könnyű a dolguk olyan csodálatos dívával, mint Mihályi Réka, és olyan utánozhatatlan énekessel, mint Gájer Bálint. Sorra csendültek fel a nagy slágerek, így az utánuk következő Matt Bianco boldogan és felszabadultan hozta el a fesztivál újabb és újabb csúcspontjait.
 Minden megfért egymás mellett. Legyen szó a latinról, vagy éppen a jazzről. Érdemes volt megfigyelni, hogy a két nap alatt a jazz, mint műfaj is új értelmet nyert. Illetve éppen az a könnyedség sugárzott, ami a 90.9 Jazzy rádiót is jellemzi. Az emberek felállva tapsoltak, és a két napos folyamatos telt ház is a legjobb bizonyíték arra, hogy a tökéletes muzsika itt felhőtlen szórakozással párosul. A Say Yeh elmond szinte mindent!
Jövőre talán csak úgy lehetne felülmúlni, ha több napig, akár egy héten át szólna a zene, és táncolna mindenki, aki erre jár, hiszen ezek a dalok élőben a legnagyszerűbbek!
És addig, amíg ez megtörténik, érdemes az itt megszerzett adrenalinra is vigyázni! És jövőre újratölteni!
Köszönjük a zenekaroknak, és köszönjük a csodálatos közönségnek!
Szöveg: Bokros László
Képek: Gacsádi Albert
|
